2015. november 29., vasárnap

Sminkelő :-)

Ma egy rendhagyó poszttal érkeztem, mégpedig egy smink elkészítését mutatom be, ahol lefotóztam a különböző lépéseket. A képek között pedig természetesen elmagyarázom, mit hogyan csináltam és milyen termékeket használtam. Mivel ma este vacsorázni megyünk a barátommal a Vapianoba, ezért kicsit erősebb sminket választottam. Ezt a sminket ajánlom akár ünnepi sminknek is, például karácsonyra. Az én választott fő színemet természetesen bármilyen másikra le lehet cserélni, de én mindenképpen szerettem volna így elkészíteni, mert épp Jaclyn Hill is nemrég készített el egy egészen hasonló sminket és megihletett. 

Jövő héten valószínűleg nem érkezik újabb poszt, mert megnyitjuk az új boltunkat és kb. éjjel-nappal ott kell majd lennem, szóval a hétvégém inkább a pihenésről fog szólni. Addig is adósotok maradok egy Kiko Haul poszttal és a novemberi Glossybox-szal, hiszen az annyira jól sikerült, hogy muszáj megmutatnom. 

Most pedig következzen a smink, amit természetesen egy arctisztítással kezdtem, majd pedig egy hidratáló krémet vittem fel. Más primert nem használtam, nem akartam túl sok hidratálást. Íme az előkészített arcom, csak az összehasonlítás kedvéért :-):




Következő lépésben felvittem az alapozómat az arc különböző pontjaira, majd lefújtam egy kis Mac Fix+ -szal, mert közben mégiscsak egy kis extra hidratálás mellett döntöttem és így picit könnyebb eldolgozni az alapozót is. Az alapozó a Catrice Even Skin Tone Beautifying Foundation 005-ös Even Ivory árnyalata, ami nagyon világos és elég kellemes állagú. Sajnos ez sem a legtutibb az én bőrömnek, a homlokomon eléggé kiemeli a száraz részeket, de a színe miatt imádom, hiszen ez egy ritkaság a drogériás alapozók színválasztékában. 




Miután egyenletesen eldolgoztam az alapozót, a szemeim alá felvittem a Maybelline Jade (Ausztriában így hívják a Maybelline-t) Instant Anti-Age Effekt 03-as Fair korrektorát, majd ezt is szépen összedolgoztam az alapozóval. Sajnos ezt a korrektort nem lehet otthon kapni, viszont ha van rá lehetőségeket interneten vagy Ausztriában jártok, szerezzétek be, mert nagyon nagyon jó! Elvileg szem alá való, de én az orrom környékére is szoktam, mert amellett, hogy jól fed, hidratál is és így a száraz bőrűeknek nagyon jó korrektor alternatíva. A sminket a szem alatti korrektor fixálásával folytattam, amihez az Elf HD Undereye Setting Powder-jét használtam, amit nagyon szeretek, mert bár apró kis csillámokat tartalmaz, az egyáltalán nem látszik sem élőben, sem a fotókon és nagyon jól fixálja a szem környéki korrektort ill. alapozót....pláne akinek már kezdődnek a kis szarkalábak növekedni (igen, nekem). Az arcom többi részét pedig nagyon enyhén az Essence átlátszó mattító púderével fixáltam, hogy könnyebb legyen a kontúrozást felvinnem és összedolgoznom. A szemöldökömet is gyors megrajzoltam az Anastasia Beverly Hills Blonde árnyalatú szemöldök krémjével, mert mint látható, alig van pár szál, azok is össze-vissza nőnek és nagyon nem szeretem az arcom béna szemöldökkel....mutatom is a képen, hogy hova kell rajzolni :-D. 




Következőleg a képen is látható kontúrozó ecsettel (Ebay) a Makeup Revolution kontúrpalettájából (erről már készítettem bejegyzést korábban) a szürkés barna színt vittem fel az arccsontom alá.




Mivel az a barna csík kicsit furán néz ki, ezért ugyanebből a palettából egy melegebb árnyalatú bronzosítóval és egy nagyfejű ecsettel szép átmenetet készítettem. A homlokomra és a nyakamra is csentem a bronzosítóból, hogy szép egységes legyen a kinézetem. 




Hogy még természetesebben nézzen ki a kontúr, a Milani Corallina pirosítóját használtam az arcom almácskáira. 




Ezután következett a szemsmink. Azért csináltam először az alapozást, mivel a szemem annyira nem erős és a használt Milani szemhéjpúdert korábban már leteszteltem és nem potyog kifejezetten, ezért a használat után nem kell újrasminkelni a fél arcot. 
A szemet természetesen szemhéjalappal kezdtem (Milani), majd a mélyítővonalba az UD Naked Basics palettából a Naked 2 színt használtam. Természetesen bármilyen másik világos szürkés barna árnyalat megteszi helyette. Mivel ezt túl hideg árnyalatúnak ítéltem, ezért egy világosabb karamellszerű barnával mélyítettem (UD Naked 1 paletta, Naked). A szemöldököm irányába egy szép átmenetet készítettem egy nagyon világos pasztell sárgával (UD Naked Basics, Foxy). A mozgó szemhéjra pedig felvittem a Milani Bella Emerald zöld csillogó csodáját, amit picit építgetni kell, de nem vészes. A alsó szempillák tövébe egy sötét barnát használtam (UD Naked 1 paletta, Buck), ezt kiegészítettem a szemhéjon használt zöld színnel, majd egy kis ceruzaecset segítségével az előzőleg használt Naked 2 színnel az egészet összedolgoztam, így nem maradt egy szigorú vonal a szemem alatt, hanem szép átmenetes lett. A belső szemzugba egy arcra való highlightert használtam, amire nemrég bukkantam a Müllerben a saját márkás (Terra Naturi) sminktermékeinél. Természetesen az arcomon is használtam a fényt és picit az orromon is, bár ez a képen sajnos nem látszik. Közben a vízvonalamat kihúztam egy bőrszínű szemceruzával, mert szerintem ehhez a sminkhez jobban illik, mint a sötét. Az egészet pedig a szempillaspirál koronázta meg, amihez a Benefit Roller Lasht hívtam segítségül. Íme a szemem:




A számat nem akartam különösen hangsúlyozni, mivel a szem elég erős, meg hát amúgy is enni megyek, akkor nem akarok azon aggódni, hogy vajon milyen állapotban van a rúzsom. Egyszerűen kihúztam az Essence In the Nude árnyalatú szájcerkával a számat, kitöltöttem vele, majd szintén az Essence Almost Real nevű, világos nude színű folyékony rúzsával egészítettem ki. A plusz dewy finishért még egyszer lefújtam az egész arcom a Fix+-szal. Szeretem utána a hidratált érzést az arcomon, nem húzódik a sok púderes dologtól. Itt a végeredmény, nekem nagyon tetszik:




Remélem tetszik nektek is a smink és esetleg elkészítitek. A későbbiekben tervezek még hasonló bejegyzést. Nekem pedig szurkoljatok, hogy túléljem a jövőhetet! 

Találkozzunk legközelebb! 





5 megjegyzés:

Nyugodtan írd le a véleményed, de csak moderálás után kerül megosztásra. Ha csak a jó szándék vezérel, ezt úgyis megérted. :)