2015. október 19., hétfő

Top 3 hidratáló krém és egy kis bőrelmélet

Ezzel a poszttal, a hozzám hasonlóan érzékeny és száraz arcbőrűeknek szeretnék segíteni. 

A bőr testünk legnagyobb érzékszerve, mégis sokan nem vigyáznak rá megfelelően. Ha a hajunkat ápoljuk, a fogaink épségére is figyelünk, egészségesen táplálkozunk, a bőrünk nem érdemli meg a neki kijáró ápolást? Rengetegen csak legyintenek, hogy ááááá, hisz nekem nincs szükségem arckrémre, hiszen nem húzódik az arcom....nem is pattanásos. Vagy épp az ellenkezője, teljesen mindegy, hogy mit ken az arcára, a krém összetevői nem számítanak. Csakhogy a bőr egy olyan védelmi rendszer számunkra, amit meg kell hálálnunk a neki megfelelő módon, hiszen nem csak  a mechanikai hatásokkal szemben véd minket, hanem a hőszabályozásban is részt vesz, véd a kiszáradástól, a kórokozóktól, a káros napsugárzástól. 3 réteg építi fel: a felhám, az irha és a bőralja. 

A felhám (epidermis), nevéből adódóan a legfelső réteg, ami a leginkább ki van téve a különböző külső hatásoknak. Sejtjei elszarusodnak, folyamatosan elhalnak, cserélődnek. Ennek gyorsasága egyéni, ettől függ kinek jobban, kinek kevésbé hámlik a bőre. A teljes cserélődésükhöz kb. 4 hét szükséges. A felhámban találhatóak a bőrszínt adó pigmentsejtek (melanociták) is. Ezek termelik a festéket, a melanint, UV hatására sötétülnek, ennek a védekező funkciónak a hatására barnulunk (már aki)...azonban ne higgyük, hogy ez annyira jó, hiszen a túl sok és túl erős ultraibolya sugárzás megváltoztatja a DNS szerkezetét, mutációt okozhat, így akár rákos sejtek is keletkezhetnek bőrünkben. Ezért nagyon fontos a napvédelem, még a barna bőr számára is.....a fehér bőrűeket meg sem említem, hiszen nekik alap dolognak kéne lenni! Ebben a rétegben találhatóak még az úgynevezett Langerhans-sejtek is, amik az immunrendszerünk részei, részt vesznek az allergiás folyamatokban. 

A következő réteg az irha (dermis). Az irhában is találhatóak festékszemcsék, ennek mennyisége genetikailag meghatározott. Ez a lazarostos kötőszövet felelős a felhám tápanyagellátásáért, így ennek állapotától függ lényegében a bőr üdesége, feszessége, ráncos külleme etc.  A szőrtüszőnk egészen ebbe a rétegbe nyúlik vissza, ezekbe ömlik a faggyúmirigyek zsíros váladéka, ami végül a szőrszál mentén a felszínre kerül, ezzel bevonva és átitatva a szaruréteget. Ebben a rétegben keletkezik még a rettegett narancsbőr, vagy cellulit (nem cellulitisz!), ami a lerakódott salakanyagot jelenti, ami magához vonja a vizet, ezáltal egy afféle ödémát hozva létre. Tehát a narancsbőr nem zsír, hanem valójában víz, ezért a sport elengedhetetlen, ha az a célunk, hogy eltüntessük az esztétikailag kevésbé vonzó párnácskákat. Okozhatja a mozgásszegény életmód,  jojó effektus, kevés folyadékfogyasztás, helytelen táplálkozás (sok cukor), fogamzásgátló tabletta szedése is többek között. 

A legalsó réteg a bőralja (subcutis), amely a felette lévő 2 réteget az izmokhoz ill. csontokhoz kapcsolja. Ez tartalmazza a zsírszövetet, amely tápanyagraktárként szolgál, fontos szerepe van a hőszigetelésben és a mechanikai védelemben. A genetika kevésbé szerencsés a nőkhöz, hiszen nekünk több zsírszövetet biztosított az evolúció....ami persze megfelelő karbantartással lágyabb idomokat is biztosít :-). 

Mik a száraz bőr tünetei?

- a bőr feszül és húzódik, leginkább zuhanyzás, fürdés után
- a bőr dehidratált
- a bőrnek durva, érdes a tapintása
- a bőr viszket
- enyhe vagy súlyos hámlás
- finom vonalak, repedések
- kipirosodás

Mi okozhatja a száraz bőrt? 

- hogyan és mivel zuhanyzunk és fürdünk
- használunk-e szappant
- milyen az otthonunk fűtése, hűtése
- milyen ruhát viselünk
- éghajlat

Ezenkívül még nagyon sok dolog okozhatja a száraz bőrt. Valamikor azt mondta a bőrgyógyászom, hogy úgy kell elképzelni a bőrünket, mintha egy zsírosbödön lenne benne. Ha meleg van, egyértelműen folyékonyabb az állaga a benne lévő zsírnak, így megfelelően tudja ellátni zsírozó feladatát. Viszont hidegben az állaga is keményebbé válik, így kevésbé hatékonyan működik. 

Persze, azért a száraz bőrűek se csüggedjenek, van megoldás számukra is. Természetesen minden egyénfüggő és ami bevált nekem, nem biztos, hogy másnak is jó lesz, így ezeket a termékeket inkább iránymutatásként szánom. 

Az egyik kedvencem egy nagyon régi barát, a Physiogel, amit patikákban tudtok beszerezni, 75 ml kiszerelésben kapható, a pontos árát nem tudom, 2 éve kb. 2700 forintba került. Nagyon szépek az összetevői, nagyon jól hidratál, illatmentes. Ennek a márkának egyébként vannak még másféle termékei is, mind száraz és érzékeny bőrre. Azokat még nem próbáltam, de az arckrémből kiindulva biztosan jók. 

A másik nagy kedvencem Paula's Choice Skin Recovery Hydrating Treatment Mask arcmaszkja, amit természetesen sima arckrémként is lehet használni. Úgyszintén szép összetevőkkel, antioxidánsokkal rendelkezik. Az ára nem túl baráti, 7450 forintba kerül, viszont ezért 118 ml-t adnak. Nekem hámlasztás után picit csípi az arcom, de nem irritálja, szóval bátran ajánlom ennek ellenére is. Egyébként ebből a Skin Recovery termékcsaládból próbáltam már a tonikot és a krémes arclemosót is, szintén nagyszerűek. Az egyetlen probléma ezzel a márkával tényleg az, hogy nagyon drága, így igazán spórolni kell rá. Viszont szimpatikus, hogy lehet tőlük rendelni kis mintákat, ill. delux mintákat, így lehetőség van kipróbálni a dolgokat, így nem kell egyből tízezreket rákölteni, aztán meg bánkódni, ha esetleg mégsem válik be. Ajánlom is egyébként a próbákat, sajnos nekem is volt pár szérumja, amire nem reagált jól a bőröm. Itt találtok több mindent a márkáról. 

A legújabb kedvenc krémem pedig Schüssler Natur Selection Nr. 8. arckrémje, ami valami fantasztikus. Egy Pure by Pixibox csomagban volt és annyira, de annyira tetszik. Nagyon jól működik az én bőrömmel. Eltűntek a száraz, hámló részek, nem irritál, szerintem nem is drága, a honlap szerint 2000 forint körül van 75 ml. A bőröm rugalmas tőle, élettel teli, ez a legkedvencebb krémem most. Ha elfogy, 100 %, hogy beszerzek még ebből és kipróbálok mást is tőlük. 

Az említett krémek egyike sem tartalmaz fényvédőt. Télen is fontos a fényvédelem, bár akkor az én véleményem az, hogy egy alacsonyabb védőfaktorú BB krémmel, fényvédős alapozóval is védekezhetünk a káros napsugarak ellen. Nyáron azonban mindenféleképpen szerezzetek be egy legalább 30 faktorút...egy 10-sel semmit sem fogtok érni. A nap már nem olyan, mint régen, az ózonrétegünk károsodott, így sokkal erősebb sugárzás ér minket....a barna bőrűeket is! Higgyétek el, ez nagyon fontos, hiszen a barna foltok nem mostanában fognak megjelenni, nem is 5 év múlva...valószínűleg csak 10-15-20 év múlva, de előbb-utóbb látszani fognak, akkor pedig már késő lesz. Nemrég a munkahelyemre jött be egy 55-60 év körüli nő a férjével, a férfinek (!) kerestek alapozót, mert a naptól olyan foltos lett az arca, hogy alig mer utcára lépni. Őszintén szólva tényleg nagyon durván nézett ki.....nem mernék megesküdni, hogy pár sötét anyajegyszerű dolog az arcán nem melanóma volt. Elmesélték, hogy az elmúlt 30 évben sosem használtak fényvédőt, még nyaraláskor sem, mert hogy régen nem volt ilyesmi, amit én egyébként kétlek, egyszerűen csak nem törődtek vele. Nekünk ma már végtelen lehetőségünk van ilyen krémekre, tanuljunk mások hibájából, és SPF 4EVER!

Köszönöm, ha elolvastad! See you next time :-)! 

Használt források: 
http://www.dermaonline.hu/szaraz_bor_tunetei_okai_apolasa_kezelese
http://tudasbazis.sulinet.hu/hu/termeszettudomanyok/biologia/biologia-11-evfolyam/az-ember-letfenntarto-szervei-es-mukodesuk/az-emberi-bor
http://www.borgyogyaszat.com/publikaciok.html

1 megjegyzés:

Nyugodtan írd le a véleményed, de csak moderálás után kerül megosztásra. Ha csak a jó szándék vezérel, ezt úgyis megérted. :)