2016. december 11., vasárnap

Novemberi - decemberi beauty kívánságlistám

Jobb későn, mint soha! Ezúttal a két hónapot összevonom, mert eléggé el vagyok havazva, inkább videóztam, meg egy kicsit pihentettem a blogot, leginkább, hogy átértékeljem az egészet, hogy van-e értelme írnom. Sajnos nem érzek túl nagy aktivitást, így lehet, hogy sokáig írásban nem leszek már elérhető. Meglátjuk még, hogy alakul. 


It Cosmetics CC Cream




Jön a tél, az én száraz bőröm legnagyobb ellensége. Sajnos az alapozót ilyenkor elfelejthetem, hiszen minden kiemeli a száraz részeket az arcomon, így egy hidratáló BB krém/ CC krém után néztem, ami valóban fed. Valamiért úgy vettem észre, hogy ezek sokkal jobban hidratálnak. Van már egy bevált koreai BB krémem a Misshától, viszont nem találtam róla semmilyen biztos dolgot, hogy nem végeznek állatkísérleteket, így lecserélem. Így esett a választásom az IT Cosmetics CC krémjére, már csak azt remélem, hogy kapható hullafehér színben, mindösszesen 38 $-ért. Létezik utazó méret is belőle, először azt fogom tesztelni.

It Cosmetics Bys Bye Under Eye Concealer




Youtube-guruk legjobb barátja ez a teljes fedésű, szem alatti karikák elfedésére szolgáló termék. Az én karikáim nem túl erősek szerencsére, pláne mióta elkezdtem igazán figyelni a szem körüli érzékeny bőr ápolására, de annyira birizgálja a fantáziám, hogy muszáj leszek kipróbálni valamikor. Fáj kimondani, hogy 24 dollár, viszont ha végre megtalálom A korrektort, akkor megéri.


Új Makeup Geek highlighterek




Minden bőrszínnek találtak ki színeket, még a hófehérkéknek is, meg a nagyon sötét bőrűeknek is. Találunk köztük duochrome színeket is, nekem azok a nagy kedvenceim köztük. 20 $-ba kerül egy, nem a legolcsóbb highlighter, viszont végre nem egy unalmas Mary Lou-Manizer, amit mindenki használ. Kivételesen a Kathleenlights által kreált szett nem lett a kedvencem, de szimplán csak azért, mert abban az én bőrtónusomhoz nincs megfelelő szín. Az egyes verziókban azonban gondoltak a porcelán bőrtónusra is. Az én két top színem a Glitz és  Lit. 

Charlotte Tilbury Kim K. W. 




Charlotte Tilbury rúzsok már régóta a smink bakancslistámon szerepelnek. Ezek a highend kategóriás rúzsok nagyon kedveltek a külföldi beautyguruk között, nagyon kiváncsivá tettek, mit tudhatnak. Nekem különösen elnyerte a tetszésem a Kim K. W. árnyalat, ami a nekem kevésbé szimpatikus Kim Kardashian után lett elnevezve. Ez a világos nude szín nálam még szerintem pont a határ aközött, hogy kiemeljem az ajkaimat, illetve hogy hullává változzak. Szerintem ennél világosabb nude színt én már nem igazán tudok használni. Én nem ajánlom a nálam sokkal sötétebb bőrűeknek sem, mert én rosszul vagyok attól a látványtól, ha valakinek az ajka sokkal világosabb, mint a bőre....ez már a 90-es években is egy mondvacsinált divatirányzat volt az agyonszoláriumozottak körében, ma pedig 2016-ot írunk. Ezt ne erőltessük légyszi! 


Zoeva Cocoa Blend paletta




A kép gondolom magáért beszél. A Zoeva arcpalettám óta akarok még Zoeva termékeket, még még MÉG! Először egy ilyen tipikus "én" palettával kezdenék, ami a Cocoa Blend, nagyon jó dolgokat hallottam róla. Akartam az Anastasia Beverly Hills Modern Renaissance palettáját.....de már inkább ezt szeretném helyette. Könnyeben elérhető, olcsóbb és van egy olyan érzésem, hogy még minőségre is legalább megegyezik vele. Ez biztosan egy olyan paletta lenne, amit ki tudnék használni. Lehet karácsonyra meglepem vele magam. 21,80 euró a paletta ára, egy szín 2,18 euróra, azaz kb. 700 forintra jön ki. Úgy gondolom, hogy megfizethető és ráadásul szállítanak hozzánk is, hiszen Németországban van a székhelyük. Nézzetek rá a többi termékükre is!

Remélem tetszett a poszt, ha így van, találkozzunk legközelebb is! 

3 megjegyzés:

  1. szeretem ezeket a kívánságlistás posztokat :) és sajnos megértem, ha nem motivál már az, hogy kis közönségnek írj, és bár a videódat is imádom, de a blogodon különösen szeretek olvasgatni, bánnám, ha nem lennél itt már aktív :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Még azért nem adtam fel, csak tényleg kicsit most elvesztettem a motivációmat, még azért próbálkozom egy ideig írni. Nekem is aktívabbnak kéne lennem, csak nincs mindig kedvem leülni és pötyögni, sajnos ez meg már az én hibám. Igyekszem és meglátjuk, hogyan alakul majd! :)

      Most videó sem lesz szerintem egy darabig, talán először jövő héten vasárnap, kicsit a dislike-ok száma elvette a kedvem az egyik sminkes videómnál. Az embereknek savanyú a szőlő vagy az nem nagyon bejövős, ha nem azt mutogatom, mint a bloggerek 99 %-a....csak én nem hinném, hogy ugyanazoknak a posztoknak/videóknak túl sok értelme lenne...én magam is unom ugyanazokat a termékbemutatókat nézni. Aztán ha mutatsz egy olyan terméket, amiket kicsit nehezebb beszerezni, netalán épp nem is lehet, na akkor nyomnak egy dislike-ot. Ez meg rettenetesen demotiválni tud, pláne, hogy 10 perce van fenn a 15 perces videó és már 5 dislike van rajta :/.

      Törlés
  2. Jaj te lány! Hát mit mondhatnék neked, amitől megint motivált leszel? Citromhab Évi említett meg az egyik videójában, így találtam rá a Youtube csatornádra és az első videó után fel is iratkoztam. Nem sok Youtube bloggert követek már, mert mindenütt ugyanaz van, ráadásul pont az, ami engem nem is érdekel. Szeretem, ha valaki nem áll be a sorba, van saját véleménye, vannak önálló gondolatai és nem azt mondja fel kisiskolás módra, amit valahol valakitől hallott, olvasott. Ráadásul a te videóid igényesek is, amiből sajnos még mindig kevés van magyar nyelven. Persze angol nyelven van sok, de az én angolom még nem annyira jó, még fáraszt angolul nézni videókat, csak akkor szoktam nekiállni ha nagyon kisimult vagyok. A te életed, a te szabadidőd, te döntöd el, hogy mivel töltöd. Nyílván az én kedvemért nem fogod folytatni, de ne is hagyd abba a trollok miatt. Ha te szereted csinálni, örömöt okoz, hogy jön ahhoz bárki, (hogy fejnélküli lovasokat lásson) hogy megakadályozzon benne? Ha nem okoz örömöt, akkor meg senki által ne érezd kényszerítve magad. Egy kicsit túlmagyaráztam. Bocs.
    “Csönd van. A dudva, a muhar,
    A gaz lehúz, altat, befed
    S egy kacagó szél suhan el
    A nagy Ugar felett.”

    Ja és ez a kívánságlista tök jó, a highlighterekre tök kíváncsi lettem.

    VálaszTörlés

Nyugodtan írd le a véleményed, de csak moderálás után kerül megosztásra. Ha csak a jó szándék vezérel, ezt úgyis megérted. :)