2016. január 9., szombat

Szemhéjpúder paletták Makeup Revolution módra



Az előző bejegyzésemben már írtam, hogy nagyon szeretném megkaparintani a Too Faced Chocolate Bar palettáját. Ameddig várok a kedvezőbb lehetőségre, addig is beszereztem egy dupe-ot, melyet a Makeup Revolution készített el. Sokat gondolkodtam rajta, hogy egyáltalán kell-e nekem ez a paletta, viszont a sok Youtube swatchos videó után úgy döntöttem, hogy igen kell ez a századik nude színekből álló szépség is, hiszen eddig csak 99 hever a fiókomban. Csakhogy korábban szintén írtam már egy keleti bölcsességet, miszerint egy paletta nem paletta, így rendeltem hozzá egy másik hőn áhítottat, mégpedig a Lorac Pro dupe-ját, ami az Iconic Pro nevet viseli.




Remélem így karácsony után pár héttel már mindenki kiheverte az édességtúltengést és nem lesz rosszul a képek láttán. Az I Heart Chocolate paletta ugyanis egy az egyben úgy néz ki, mint egy tábla csoki. Kívülről más, mint a Too Faced és nem is illatozik úgy, mint a legenda, viszont belül szinte teljesen megegyezik az eredetivel, annyi hogy az első highlighter szín és a soron következő zöld fel vannak cserélve. 
A színek nagyon szépek, illenek egymáshoz, rengeteg sminket lehet velük elkészíteni. Tartalmaznak csillogós, csillámos és matt színeket is. Nagyon pigmentáltak, könnyű velük dolgozni. A bal alsó 3 rezes, arany ill. bronzos színek szinte krémesek. A matt színeket használhatjuk szemöldökre is, a két hihglighter színből az egyik matt, a másik selyemfényű, szerintem nagyon praktikus. A nude színek mellett találunk azért mást is, mint az a csodaszép olívazöld vagy a szépséges bogyós gyümölcs szín az alsó sorban. Nagyon örülök, hogy ha nem is az eredetit, de kicsit kipróbálhattam, milyen álmaim palettáját használni.....és hát őszintén szólva megint nem kellett csalódnom a MUR-ban. Fantasztikusat alkottak most is, egyetértek a Youtube-guruk véleményével, hogy ez egy kiváló paletta....kiváló áron. Aki szereti a meleg színeket, annak bátran ajánlom, nem fog csalódni. Készítettem soronként swatchokat, ezeket alapozóra vittem fel. Íme: 







A Lorac Pro paletták nálunk kevésbé ismertek, őszintén szólva én is csak a MUR által ismertem meg, ki nem próbáltam, viszont azon nyomban megtetszett. Amikor anno írtam, hogy elveszett egy londoni MUR rendelésem, többek között ez a paletta is benne volt. (Postás néni, remélem legalább szép sminkeket készítesz vele!) Szóval régi vágyam volt, így az EPNP (egy paletta nem paletta) szabály értelmében meg KELLETT rendelnem. 



Ebben a palettában mindenki talál magának való színt, hiszen vannak benne matt és fémes csillogásúak, hideg és meleg színek, sötétek és világosak, barnásak és feltűnőbbek. Szóval, aki egy jól kihasználható palettát keres, az ebben megtalálja. Szintén csak áradozni tudok róla, ugyanazt tudom elmondani mind pigmentáltság terén, mind használat közben, mint a csoki palettáról: nagyszerű! És még annál is jobb. A fekete igazi fekete, a fehérrel végre én is tudok a szemöldököm alatt világosítani (sajnos a többi palettában a legvilágosabb szín nekem a bőrszínnek felel meg). A legnagyobb kedvencem pedig az a sötét rezes szín, ami felső szemhéjon is nagyon jól mutat, viszont én úgy szoktam használni, hogy felülre egy egyszerű sminket teszek, például az egész szemhéjamra felviszem a felső 2. bőrszínt, a fehéret a szemöldököm alá közvetlenül és mélyítőbe pedig a felső 3. barna színt. Alulra pedig azt a vöröset használom, amit aztán elfüstösítek kicsit a felette levő barnával. Egy barnás, terrakottás rúzzsal iszonyat jól mutat szerintem. 
A külső matt borításért plusz pont jár, mert nem gyűjti az ujjlenyomatokat. 
Erről a  palettáról is készítettem swatchokat, előbb a felső matt sort láthatjátok, utána pedig az alsó csillámosat. 





Összefoglalva, szerintem jó vásárt csináltam, hiszen jó áron kaptam remek minőségű, jól kihasználható palettákat. Nagyon ajánlom Nektek is! 

A termékeket a Pinkpanda odaláról rendeltem.

Remélem tetszett a bejegyzés, találkozunk legközelebb!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Nyugodtan írd le a véleményed, de csak moderálás után kerül megosztásra. Ha csak a jó szándék vezérel, ezt úgyis megérted. :)