2017. július 11., kedd

Újabb sorozatajánló

Remélem nem bánjátok, hogy néha írok filmekről és sorozatokról. Úgy érzem, valamennyire ez is kapcsolódik a blogomhoz, hiszen az ajánlások által egy kicsit személyesebbé válik az egész, jobban megismerhettek engem is azok alapján, miket szeretek nézni. Plusz, szerintem nagy segítség másoknak is, hogy mivel tudnának leginkább kikapcsolódni és a sorozatnézés manapság szerintem a szórakozás egyik legelterjedtebb formája. Nem vagyok filmkritikus, nem is tudom, hogy egy filmben mit kell nézni, mire kell figyelni és mitől lesz jó. Egyszerűen azt szeretem, ami engem szórakoztat, így a száraz tények helyett egy egyszerűen megfogalmazott véleményt olvashattok nálam.

Mivel a legutóbbi sorozatos posztomban nem szerettem volna mindent beleírni, gondoltam írok még egy hasonlót. Összeszedtem újabb 12 sorozatot, amit nagyon tudok ajánlani és kivételesen ebbe került egy csajosabb is. Lehet kezdek én is öregedni, na :D.

Stranger Things


Ezt a sorozatot mindenképpen az első helyre szerettem volna tenni. Az egyik legnagyobb kedvencem az összes sorozat közül. Winona Rydert nem csíptem annyira, egészen eddig a sorozatig. Nagyon jól játsza szerintem a kissé flúgos anyát, aki kétségbeesve keresi az elveszett gyermekét. A cím magyarul annyit tesz, hogy idegen, vagy furcsa dolgok és ez jól le is írja az egészet. Egy szörnyszerű valami bukkan fel egy amerikai városban és elrabolja Will-t. Legjobb barátai a nyomába erednek, találkoznak egy különleges képességekkel bíró kislánnyal, Elevennel (igen, "11-gyel") és mindeközben megmagyarázhatatlan dolgok történnek. Ami még említésre méltó, az a zene. A sorozat a 80-as években játszódik, felcsendül benne például a The Clash, Joy Division vagy a The Bangles. Egyébként Eleven kinézetét el is készítettem egy videóban, IDE kattintva meg is nézhetitek. Ez életem első videója az új kamerámmal, szóval nézzétek el nekem, hogy még elég sokat bénáztam benne és a hang is szörnyű :D. A lényeg viszont látszik és a sorozatot pedig nézzétek meg és idén Halloweenkor öltözzetek Elevennek!!!

The 100

Természetesen nem maradhat ki az apokalipszis ebből az összeállításból sem. A jövőben járunk, amikor az emberiség nukleáris fegyverekkel kipusztította a Földet és kénytelen volt az űrbe költözni. Azonban az ottani körülmények, majd 100 év elteltével már-már élhetetlenné váltak a Bárkán, így leküldenek 100 fiatal bűnözőt a Földre, hogy kiderüljön, milyen most ott. Azt várják igazából, hogy a leküldöttek meg fognak halni, azonban nyilván akkor nem lenne története a sorozatnak. A Föld bizony élhetővé vált, olyannyira, hogy élnek rajta más emberek is. Az évadok során sok más népet és szokást megismerhetünk, sok karakterfejlődést nézhetünk végig. Egyelőre 4 évad készült el belőle, én az első 2 évadot mondanám kiemelkedőnek, a 3. olyan so-so, a 4. pedig a végére visszatalált önmagához. Bár tinisorozatnak hiszik sokan, mert fiatalok a főszereplők, de egyáltalán nem az, ez ne ijesszen el titeket! Magyarul a Visszatérők címmel találjátok meg.

Vikings

Nemsokára megjelenik a Trónok harca 7. évada, kerestem addig valami nagyon izgalmas, egészen hasonló sorozatot. Sokan ajánlották a Vikingeket és milyen jó, hogy belekezdtem! Ragnar Lothbrok története sok izgalommal kecsegtet. Az, hogy mennyire hiteles a történelme, nem nagyon tudom, mert a viking kultúra sosem érdekelt igazán, ennek ellenére a sorozat teljes mértékben leköti a figyelmem és nálam ez a tipikus "csak még egy részt....csak még egyet....na jó, utolsóóóó!". Nem bírom abbahagyni, imádom a cselszövéseket benne, tényleg nagyon emlékeztet a Trónok harcára ilyen szempontból. Ha egy izgalmas sorozatot kerestek, amiben helyet kap a szerelmi szál is, a hatalomért való küzdelem....vagy egyszerűen csak a GoT kistesóját keresitek, akkor ez kell nektek!

Big Little Lies

Na, ez egy kakukktojás, ez az említett csajos sorozat. Valójában csak a főszereplők miatt kezdtem el nézni, ugyanis a két húzónév számomra Nicole Kidman és Reese Whiterspoon. No, nem azért, mert kedvencek lennének vagy valami, de ők? Sorozatban? Gondoltam, hogy ha ők ezt elvállalták, akkor rossz nem lehet és mennyire, hogy nem rossz! Ez az HBO minisorozata, mindössze 6 résszel, teljes lezárással, sok rejtéllyel, intrikával, erotikával, titkokkal. Kicsit hasonló a Született feleségekhez, de annál ezerszer jobb, mert nem húzzák 74849 évadon keresztül a történetet. A sorozat egyébként egy könyv alapján készült, tehát már eleve egy befutott sztori volt. Hatalmas kis hazugságok néven találjátok magyarul, ha érdekel titeket.

The Expanse

Másik Trónok harca pótló, ha szeretitek a scifiket. Sokaknak ez már túlontúl scifis, nekem még belefér. Nyugi, nem egy Star Trek :D. Ez is a (távoli) jövőben játszódik, fenn az űrben, a Földön illetve a Marson. Az emberiség az egész naprendszert kolonizálta, a helyzet azonban korántsem békés. A Föld, a Mars és a kettő közötti aszteroida övben élők nem igazán csípik egymást. Ez a megosztottság vezet konfliktusokhoz, háborúhoz, hatalomátvételhez. Külön tetszenek azok a részletek, ahogy a gravitációt, illetve annak hiányát megoldották. Nem az a gagyi űrbéli film, hanem tényleg látványos és akár még hihető is. Sokan az űrbéli Trónok harcának emlegetik. Van benne valami.

Taboo

Tom Hardy. Kell ennél több? A mogorva és titokzatos James Delaney hazatér apja halálhírére. Mindenki halottnak hitte, azonban visszatérve lánytestvérével szemben ő kapja az örökséget, mégpedig a Nootka- szoros tulajdonjogát. Ebből alakul ki később a konfliktus, hiszen a szoros egy fontos kereskedelmi pont, erre pedig a Kelet-Indiai Társaság is igényt tartana. Ármánykodás és ellenségeskedés alakul ki köztük. A testvérek között szerelmi szál van (elég bizarr) és tanúi lehetünk a 18. század eleji London minden mocskának. Mondtam, hogy Tom Hardy a főszereplő?

Westworld

Sir Anthony Hopkins egy sokat vitatott sorozata. Nekem tetszett, bár nem mindig értettem, miről is van szó valójában. Ez egy olyan sorozat, amire tényleg oda kell figyelni, mert sokszor ugrál észrevétlenül az időben. Egy alternatív valóságban vagy a jövőben (ez számomra nem derült ki), egy mesterséges westernvilágban játszódik, ahova a gazdagok mehetnek el szórakozni. Mégpedig oly módon, hogy a valósághű, beszélni, járni képes, teljesen emberi robotokkal azt tehetnek, amit akarnak, mindenféle következmény nélkül. Aztán a robotoknak végülis saját akarata, érzelme és lelkiismerete lesz, ebből pedig különféle konfliktusok keletkeznek. Kicsit nehéz elmagyarázni, miről is szól valójában. Nekem nem lett életem sorozata, de kiváncsian várom a 2. évadot, biztosan velük fogok tartani.


Outlander

Ez is kissé kakukktojás, mert inkább mondanám romantikus, történelmi sorozatnak. Az angol jakobinusok korában játszódik, meg a II. világháború idejében. Bizony azért, mert ez egy időutazós sorozat, de nyugi, nem scifi és nem is a központi témája az időutazás. A főszereplő, Claire, egyszercsak a Skót felföldön találja magát, 200 évvel korábban. Szerintem egy nagyon izgalmas sorozat, valamiért nagyon megfogott engem, annak ellenére, hogy nem kedvelem az ilyesmi témákat. Ez is egy már Best Seller könyvön alapul, amit az írónő még csak most folytat, ezért a következő évad sajnos csak idén szeptemberben folytatódik. Én biztosan folytatom!

Lucifer

Hát, az idei egyik legjobb felfedezésem! Egy nyomozós sorozat, kis vallásossággal, romantikával és rengeteg humorral fűszerezve. Lucifer megunta a "munkáját" a pokolban és úgy döntött, a Földre jön szórakozni kicsit. Találkozik Decker nyomozóval, akivel aztán munka- és érzelmi kapcsolatba keveredik. Brillirozik az ördög szerepében Tom Ellis. A kedvenc karaktereim azonban mégsem ők, hanem Maze, Lucifer védelmező démona és Trixie, a nyomozó kislánya. Az pedig, ahogy ők ketten együtt működnek, valami fenomenális! Ha szeretnétek úgy igazán kikapcsolni, nem gondolkodni (véletlenül se várjatok bonyolult heti ügyekre), mindenképpen nézzetek rá!

Misfits

Angol sorozat, angol humorral és szuperképességekkel. Egy furcsa vihar miatt pár ember szuperképességet kap, mint repülés, teleportálás, telekinézis, halhatatlanság. Ez lényegében a cselekmények központja és mozgatórugója, ezeket a képességeket aztán hol elcserélik, hol megszabadulnak tőle, hol pedig a világ megmentésére használják. Mivel angol sorozat, csakis eredeti nyelven ajánlom...meg úgy eleve felejtsük el a sorozatokat szinkronnal. A kedvenc karakterem benne Nathan, meg szerintem mindenki másnak is :D A szereplők fiatalok és bár elég alacsony költségvetésű filmről van, mégsem látszik a minőségén. A theme song pedig a világ egyik legjobb  száma: https://www.youtube.com/watch?v=bibXZUZVonw


Fear the Walkind Dead

Az előző összeállításban szerepelt az "anyasorozata", vagyis a The Walking Dead, amit én kicsit jobban szeretek, de azért ez sem rossz. Nem a legkedvencebb sorozatom, viszont látok benne rációt. A zombiapokalipszis elején játszódik, amikor az embereknek még eléggé furcsák a feltámadó halottak. Mivel ez nem in medias res kezdődik, így nyilvánvalóan egy lassabban felépíthető filmről van szó. Úgy érzem, ezzel a mostani, 3. évaddal visszatalált önmagához a sorozat és a sok új szereplő kicsit színesítette az egészet. Aki szereti az apokaliptikus történeteket, szerintem érdemes csekkolnia.

Sherlock

Az utolsó évadot leszámítva imádom. Sajnos elég sok sorozattal vagyok hasonlóan, hogy egészen az utolsó évadig élvezem és nem bírom abbahagyni és aztán elrontják az egészet. Vagyis a Sherlock esetében ez nem feltétlenül az utolsó évad volt. (Dextert is csak azért nem sorolom a kedvenc sorozataim közé, mert az utolsó, 8. évaddal az egész élményt tönkretették, legalábbis számomra.) Benedict Cumberbatch-nek nagyon jól áll a szerep és iszonyatosan jól működik együtt a Dr. Watsont alakító Martin Freeman-nel. Megvannak a tipikus "sherlockpoénok" és persze az elmaradhatatlan sapka is, viszont az egészet átültették a 21. századba. Nekem az egyik kedvenc egyébként Mycroft, Sherlock bátyja. Természetesen szigorúan angol nyelven nézzétek!

Egyelőre ezeket tudom kiemelni, ezek maradtak meg úgy igazán az emlékezetemben, illetve gondolom említésre méltónak. Ezeken kívül még nézek pár sorozatot, de azok még frisebb dolgok, szeretnék még várni velük, mielőtt írok róluk. 

Remélem tetszett ez a bejegyzés, ha igen, találkozzunk legközelebb! 

2 megjegyzés:

  1. ezek közül én csak a stranger Things-et nézem, de azt imádom, pedig nem rajongok a misztikus dolgokért. Alig várom a második évadot, és szerintem az elsőt harmadszorra is meg fogom nézni addig :D

    VálaszTörlés

Nyugodtan írd le a véleményed, de csak moderálás után kerül megosztásra. Ha csak a jó szándék vezérel, ezt úgyis megérted. :)