2016. július 11., hétfő

Júliusi beauty kívánságlistám

Folytatom a beauty kívánságlistám, ezúttal a júliusi következik. Most nem volt olyan nagyon sok minden, ami megtetszett volna. Nagyon sokat dolgoztam, így nem is nagyon volt időm nézegetni. Ha épp egy kis szabadidőm volt, pedig egy számomra új sorozatot néztem inkább kikapcsolódásképpen, mégpedig az Outlandert. Nagyon tetszik a sorozat és most épp Skócia is felkerült a wishlistemre, igaz nem a beautyra, de annyira szép a táj ott, hogy egyszer el kell jutnom oda! Viszont lássuk is a listát, amiért itt vagytok. 




Ebben a hónapban két Smashbox termékhez került képzeletbeli strigula, az egyik név szerint pedig a Camera Ready BB Water SPF 30 alapozó. Nagy szerencsém van, mert Bécsben ki is tudtam próbálni személyesen és egyszerűen a (természetesen :D) legvilágosabb Porcelain Ivory árnyalat tökéletesen passzol hozzám, nem nehezíti el a bőrt, nincs erős fedése, de úgy érzem, nekem nincs is szükségem rá, hiszen szerencsére nincs sok takargatni valóm. Az árát cseppet sem mondanám barátinak, olyan 38 euró körül van, ami valamivel 10 000 forint felett van. Egyelőre most elhasználgatom azokat, amik vannak és ezt pedig télre szeretném beszerezni, amikor a bőröm amúgy is jobban igényli a hidratálást. Szép összetevői vannak, így szerintem jó barátok leszünk. 




Mivel személyesen jártam ott, az eladó csajszi meglepődött a száraz bőrömön, így megmutatta az újonnan érkezett Photo Finish Primer Oil arcolajukat. Micsoda Additional Sale :D Kipróbáltam a kezemen és el sem tudom mondani, mennyire beleszerettem. Viszont mivel a bőröm annál kényesebb, minthogy belemenjek egy impulzus vásárlásba, először mindenképpen ki fogom próbáltatni magamon. Rengeteg tápláló olaj található benne, az illatát is ezeknek a természetes olajoknak köszönheti, ami meglepően kellemes. Sajnos ahhoz, hogy jól befürödjek vele, nagyon drága, ezért ha valamikor lesz időm, be fogok menni smink nélkül, megkérem a sminkes csajszit, hogy dobja fel az arcomra az előzőleg említett alapozóval együtt. Ha másnapra nem leszek tele ekcémával, akkor nyert ügyük van, mert nekem ez KELL kategória télre. Nem tudom, hogy zsírosabb bőrrel ez hogyan működne, lehet nekik ez túl sok lenne már. Száraz bőrűeknek viszont szuper lehet. Az ára egyébként ugyanannyi, mint az alapozónak. Szóval nekiállok spórolni... :D




Szerintem egyetlen hónap sem maradhat szemhéjpúder paletta nélkül :). Most az Anastasia Beverly Hills Modern Renaissance palettára vágyom borzasztóan. Ezek a legkedvencebb színeim, imádom a meleg árnyalatokat, szerintem remekül összeillenek ezek a színek, én biztos vagyok benne, hogy ki tudnám használni teljes mértékben. 42 dollárba kerül, így ha azt vesszük, 3 dollárra jön ki egy szín, amit én nem tartok soknak. Sőt, még egy ecsetet is kapunk hozzá, ami ismerve a márkát, biztosan jó minőségű. 




Természetesen rúzs nélkül sem maradhatunk ebben a hónapban sem, régi nagy vágyam már egy Kat von D folyékony rúzs. Nekem a híres Lolita árnyalat tetszik a legjobban, meg a Jeffree és a Prayer. Elég hasonló színek, gondolom sejthető, hogy ezek a színek mozgatják meg leginkább a fantáziám. Azt hallottam a rúzsokról, hogy nagyon tartósak, jó minőségűek, nem utolsó sorban vegánok és Kat híres állatvédő, így természetesen állatkísérletmentesek. Mondtam már, hogy imádom a rúzsokat? :D




Mivel nyár és én nyáron sem barnulok, pláne nem az arcom, hála az 50-es védőfaktornak ( igen, ez lehet nevetséges, de szívesen összehasonlítom a bőrünket 10 év múlva....), így kell valami, amivel kicsit leplezem a sápadtságom. Kathleen ajánlotta ezt a Physicians Formula Butter Bronzert, ami egy csodás, szinte krémes bronzer, murumuru vajjal. Bár a PF termékei elérhetők nálunk is, ez a bronzer nem, mert limitált kiadás. Illetve elérhető, de csak a GoSend segítségével. Ez a márka amúgy szép összetevőkkel dolgozik, elég baráti az ára is, ez a bronzosító 14,95 dollárba kerül. Szerintem most megyek és megrendelem....rábeszéltem magam :D.

Remélem tetszett ez a havi wishlistem is. Jön a következő augusztusban :). Találkozzunk akkor is! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Nyugodtan írd le a véleményed, de csak moderálás után kerül megosztásra. Ha csak a jó szándék vezérel, ezt úgyis megérted. :)