2017. március 5., vasárnap

Zoeva Matte palette

Régen volt már bejegyzés, viszont most egy olyat hoztam, amit jobb képek formájában bemutatni, mint videóban. Nemrég találtam rá a Zoeva márkára, amit bár korábban is ismertem, valamiért mégsem mozgatta meg különösebben a fantáziámat. Fogalmam sincs mi történt, miért lett szimpatikus ennyire, de úgy döntöttem még pár hónapja, hogy megrendelek tőlük egy arcra való palettát. Annak nagyon tetszett a minősége és eldöntöttem, hogy biztosan kipróbálok előbb-utóbb egy szemhéjpúder palettát is. Mint egy villámcsapás, úgy ért még talán február elején a címben is szereplő, akkor még újdonságnak számító Matte paletta. Első látásra szerelem lett belőle, hiszen imádom a meleg árnyalatokat, azok állnak hozzám a legközelebb és azok is állnak igazán jól nekem. Az meg, hogy teljesen matt, már-már tökéletesre emelte nálam ezt a terméket. Azért is praktikus nekem, hiszen mostanában rengeteg fényes, metálos Colourpop szemrevalót szereztem be, azoknak is tökéletes kiegészítője lesz ez a paletta. Gondolom nem meglepő, ha a CP-től is inkább barnás, aranyos, bronzos, rózsa aranyos színeket sikerült kiválogatnom :D. 

Lássuk is a palettát részleteiben!





A paletta egy karton csomagolást kapott, szerintem strapabírónak néz ki és mivel (jó minőségű) papírból van, így nem is nehéz. Mivel én ingázom folyamatosan két ország között, ezért nagyon szeretem, hogy kicsi és könnyű, ezért én a tükör hiányának különösen örülök. Az egész egy másik kis papírtokban érkezik, amit én megtartok, hogy így is védeni tudjam a palettát az esetleg karcoktól, szennyeződésektől. A Matte felirat pedig világít a sötétben....aminek valljuk be, nem sok értelme van, de hát azért mókás a barátoddal azt játszani, hogy kifuttok a nappaliba, feltöltitek a lámpa alatt és a sötét fürdőben azon nevettek, hogy világít a paletta :D. 





Tehát, mint írtam, 10 darab matt szemhéjpúdert tartalmaz a paletta, szerintem kiváló a színösszeállítás, van benne egészen világos és sötét szín is, így a teljesen hétköznapi, egyszerű sminktől kezdve egy parti sminket is össze lehet dobni bármikor. A két jobboldali színt leszámítva mindegyik meleg tónusú, így inkább azoknak ajánlanám, aki hozzám hasonlóan szeretik a meleg, narancsos árnyalatokat. 




Mindegyik szín nagyon pigmentált, kicsit porzanak, de nem hullanak le a szem alá. A swatchokat egy vékony alapozó rétegre, ecsettel készítettem. Nagyon jól eldolgozhatóak a színek egyébként, nem maradnak foltosak. Mivel erősen pigmentáltak, a használatuknál profibb kézre van szükség, kezdőknek nem feltétlenül ezt ajánlanám, hiszen tényleg óvatosan kell vele bánni, mert a Kat Von D Shade and Light Eye palettámhoz hasonlóan könnyen el lehet vele túlozni a felvitt festék mennyiségét. Ebből nem kell annyi, mint egy átlagosan pigmentált festékből. Ennél csak beleérinted az ecseted és szinte már sok is volt. Egy videó keretein belül kipróbáltam a palettát, akit érdekel, megnézheti ITT, szerintem látványos, hogy amelyik színt felvittem, az rendesen látszódik is. Itt arra gondolok, hogy sokszor fordult velem elő, leginkább drogériás palettáknál (igen, azokkal kezdtem én is, nem egyből KVD-vel), hogy a pan-ben gyönyörű a szín, csak felkenve tök más. Ebben a narancs tényleg narancs, a piros tényleg piros, és a színeket könnyedén lehet összedolgozni, mégsem kapsz egy "hasmenés barna" eredményt. 




A színeknél úgy tűnhet, hogy az első színt nem vittem fel, de az csak megegyezik a hullafehér bőrszínemmel, szóval az is ott van, csak nem látszik :D. Egy szó, mit száz, imádom ezt a palettát, ha nem elég az a legalább öt már meglévő, természetes, meleg színeket tartalmazó palettátok, mint nekem, akkor szerintem vegyétek meg nyugodtan :D. Simán felveszi a versenyt a Shade and Light Eye-jal, csak kb. harmad annyiba kerül. A barna színeket persze szemöldökre is használhatjátok....én mostanában nem vagyok túlzottan oda a porral készített szemöldökért magamon. 

Itt van még pár kép, hogy tudjatok gyönyörködni:







Mennyibe kerül?

21,80 euró.

Honnan rendeltem?

www.zoevacosmetics.de

Ár/érték arány

5/5

Van amúgy egy En Taupe palettám is azóta a márkától. Ha érdekel titeket, azzal is készítek hasonló posztot. 

Remélem hasznos volt a bejegyzés. Találkozzunk legközelebb is! 

*A bejegyzés nem szponzorált, a márka nem támogatott semmivel. A terméket magam vásároltam. 

8 megjegyzés:

  1. én szívesen olvasnék az En Taupe-ról is. Egyre szimpatikusabb ez a márka, és szeretnék már végre egy nem drogériás palettát is, és 99%, hogy valamelyik Zoeva paletta mellett teszem le a voksom, már csak azt kéne megálmodnom, hogy melyik :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nehéz a választás....nekem még legalább kell 2 :D

      Törlés
  2. Uuuu annyira gyönyörű ez a paletta! :) én is szemezgetek a Zoeva palettákkal mostanában, valószínűleg be is adom a derekam hamarosan ;) nekem a cocoa blend és a mixed metals tetszik a legjobban. Az En taupe paletta tesztjére pedig nagyon kíváncsi vagyok :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Cocoa Blend nálam is kívánság listás 🙂 A másik pedig a Caramel Melange 😍🙈 Idővel biztosan őket is beszerzem!

      Törlés
  3. Uuu de gyönyörű ez a paletta! :) és a smink is, amit készítettél vele! Én is szemezgetek mostanában a Zoeva palettákkal, csak hát nehéz a választás :D de lassan eldöntöm, aztán rendelek tőlük egy- két szépséget. Nekem a két kedvenc a Cocoa blend és a Mixed metals. Az En taupe paletta tesztjére pedig nagyon kíváncsi vagyok. :)

    VálaszTörlés
  4. Amikor néhány hete sok-sok agyalás után megvettem az első nem drogériás palettámat, a Cocoa Blendet (a Habos Kakaóhoz mi más illene :) ), néhány napig csak nézegettem a szépséges csomagolást. Aztán amikor használni kezdtem... Úgy érzem, minden forintot megért, amit adtam érte, és ez életem első sminkterméke, amellyel maradéktalanul elégedett vagyok. Nem is töröm azon a fejem, milyen másik palettát rendelhetnék még, annyira a szívemhez nőtt ez a darab.
    Az En Taupe nekem valószínűleg túl hideg és halvány lenne, de nagyon szívesen megnézném vele a bejegyzést! (Olvasni amúgy is sokkal jobban szeretek, mint videót nézni. :) )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gyönyörű a C. B. Is, sokat gondolkodtam, hogy azt, vagy az En Taupe palettát válasszam, annak ellenére, hogy teljesen más véglet a kettő. Végül az En Taupe mellett döntöttem, mert júliusban a barátnőmet ezzel szeretném az esküvőjére sminkelni, így maradt az En Taupe. Nem az a paletta, amihez először nyúlok, de megláttam a swatchokat és pont az esküvője jut eszembe róla :). Egyébként gyönyörű és minőségileg kifogástalan.

      Törlés

Nyugodtan írd le a véleményed, de csak moderálás után kerül megosztásra. Ha csak a jó szándék vezérel, ezt úgyis megérted. :)