2017. január 29., vasárnap

Januári beauty kívánságlistám

Év elején sok márka nagyot durrant, így ez bizony eléggé megmozgatta az én fantáziám és bankszámlám is. Nagyon-nagyon nehezen mondtam nemet sok dologra, de így lakásvásárlás idején bizony meg kellett tanulnom nem vásárolgatni, hiszen a lakás most mindennél fontosabb számomra. Annyira várom már, hogy végre hazajöhessek, hogy el sem tudom mondani. Teljesen kikészít a várakozás, az ügyintézés, de közben mindez jó érzéssel is tölt el, hiszen látom végre, hogy halad az életem és végre elértem valamit, amit szerettem volna. Szóval most egy újabb kívánságlista formájában öntöm ki a lelkem nektek, hogy mi az, amire egyszer, valamikor szeretnék beruházni.

Colourpop szemhéjpúderek

Igaz, a márka különlegessége a furcsa állagú szemhéjfestékeiben rejlik, de hát haladni kell a korral és bizony ők is megjelentek az egyesével vásárolható szemhéjpúderekkel. Nekem nagyon szimpatikus elv ez és most, hogy a konkurens Makeup Geek jelenleg nem szállít Európába, jól is jártak. Ezek a kis fém pan-ben található, jól pigmentált porok a mágneses palettákba valók (pl. Z paletta) és így saját magadnak is össze tudsz állítani egy palettát csak olyan színekből, amiket szívesen használsz. Amiért nekem legalább egy szín biztosan kell, az az, hogy amióta a Naked Basics palettámból kifogyott a bőrszín (W.O.S) nem találtam még csak hasonlót sem. Viszont imádom azt a színt, alapnak, satírozó színnek, szemöldök alá, szem alá, a CP Hear me out árnyalata pedig nagyon hasonlónak tűnik...ha meg nem teljesen ugyanolyan, hát 5 dollárért nem volt nagy kockáztatás egy hasonlóért. Meg persze biztosan nem ezt az egyet fogom megvenni, ismerem magam :D.

Zoeva Matte Eyeshadow Palette



Ha már szemhéjpúderek.....hát a Zoeva új matt palettája valami elképesztően szép és totálisan az én színeimből állnak. Imádom a matt színeket és bár mondtam a videómban, hogy szeretem a hűvösebb árnyalatokat is, a Kat Von D palettámban elég olyan színt találok. Ez a meleg színekből álló paletta teljesen lenyűgözött és ha emlékeztek még, említettem, hogy a Cocoa Blend is a listámon szerepel, így azt hiszem, ez egy remek alkalom, hogy újabb rendelést adjak le az oldalukon. 22,50 euróba kerül, a szállítás pedig 4,50 euró, mivel Németországból jön, így vámmentes is. Jajj, alig várom a következő fizetést!

Urban Decay Liquid Lipstick



Gondolom nem meglepő, hogy rúzs is került a wishlistre :D. A kedvenceim a folyékony rúzsok és a márkát amúgy is nagyon kedvelem. Bár jobb lenne, ha nem az általam unszimpatikusnak talált L'Oréal-hoz tartozna, de ebbe a témába nem mennék ennél jobban bele, erről találtok egy videót ITT. Nekem nagyon tetszenek a színek is, szerintem mindenki talál magának megfelelőt matt, illetve metál finisben. Március-április környékén érkezik meg Bécsbe, így biztosan átmegyek majd személyesen is megnézni magamnak ezeket a Marionnaud-ba és ha tetszik, úgyis hallotok még róla. 18 dollárba kerül, olyan 20-22 euróra saccolom majd az árát. Ha valakit érdekel esetleg, Bécsben a Shopping City Süd-ben és a Mariahilferstrasse-n lévő (Gerngross) Marionnaud-ban kapható UD, így aki arra jár, nézzen be, hiszen így vámmentesen vásárolhat magának mindenféle jóságot. Az UD-s eladócsajok (csak ők, a drogériások nem annyira) pedig nagyon kedvesek és figyelmesek, csakis ajánlani tudom őket!

KAP Blender



Nagyon régóta szeretném kipróbálni végre, mert azt hallottam róla, hogy ez a Beauty Blenderrel ellentétben nem ereszti a színét. A színeresztés miatt nem szerettem meg az eredeti Beauty Blendert. Ha már megveszek egy sminkszivacsot 6000 forintért, az ne eressze még az 50.mosás után is a színét! Nekem ez nem valami bizalomgerjesztő, szóval én ezt biztosan nem fogom újravenni. A KAP olcsóbb is (3100 forint) és valamiért szimpatikusabb is, így legközelebb kipróbálom. Na meg, legalább támogatunk vele egy magyar márkát.

Milani Prime Light Strobing + Pore Minimizing Face Primer



Tudjátok, hogy szeretem, ha az arcom némiképp csillog, hiszen alapból a száraz bőröm olyan matt és fénytelen, szürkés, élettelen. Szeretem, ha pici életet tudok rá varázsolni. Régóta keresem a Mac Strobe Cream olcsóbb és állatkísérletmentes alternatíváját. Ebben a videóban már mutattam egyet, de még egy változat nem árthat, hátha ez még jobban hasonlít, így alig várom, hogy megjelenjen nálunk is már ez a szépség. Na persze megemlíteném itt még az új highlightereiket is, mert a legvilágosabb árnyalat valami eszméletlen szép és jó véleményeket hallottam róla, így valószínűleg az is belepottyan majd a virtuális kosárkámba. 

Most ennyi újdonság fért ebbe a hónapba, remélem hasznos volt nektek és új infókhoz jutottatok ti is. Találkozzunk legközelebb is! 

5 megjegyzés:

  1. Ezeket én is boldogan kipróbálnám. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Első helyen nekem most a Zoeva paletták állnak :)

      Törlés
    2. Abból nekem is sajnos be kell szereznem minimum egyet, kettőt, hármat...... :D

      Törlés
  2. a CP pressed szemhéjpúdereinek szerintem én sem fogok tudni ellenállni :) A Zoeva palettákat nagyon nézegetem, és egy matt nálam is jól jönne, a legtöbb szemhéjpúderem nem matt, és sokszor hiányolom őket. A KAP blender is egy jó választásnak tűnik, az eddigi első és utolsó blender, amit használtam, az az Ebelin blender, és bár nagyon meg vagyok vele elégedve, kipróbálnék pár másikat is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Arról a Blenderről is jókat hallottam, de most kicsit Kell a púderezek :) Valamikor úgy elmennék már oda egy Púder Péntekre :)

      Törlés

Nyugodtan írd le a véleményed, de csak moderálás után kerül megosztásra. Ha csak a jó szándék vezérel, ezt úgyis megérted. :)